2009. december 16.
Tőkés László megkapta a legmagasabb román állami kitüntetést – film
Tőkés László megkapta a legmagasabb román állami kitüntetést, a Románia Csillaga (Steaua Romaniei) érdemrendet. A Traian Basescu román államfő által adományozott elismerést a temesvári emlékév alkalmából rendezett gálaest keretében adta át a temesvári forradalom főszereplőjének, a volt református püspöknek és jelenlegi európai parlamenti képviselőnek Eckstein-Kovács Péter, a román államfő kisebbségi ügyekért felelős tanácsadója. Tőkés László előzőleg átvehette a temesvári polgármesteri hivatal által adományozott emlékplakettet a temesvári eseményekben betöltött szerepéért.
Duna Tv, erdely.ma

2009. december 16., 23:31
Szívből gratulálunk Elnök úrnak innen Sarmaságról is!Kiváltképpen,hogy egy fő-RMDSZ-es volt kénytelen átadni.
Nagy elégtétel ez nekünk, meg sok szilágyságiaknak.
Nekünk, akiknek most is pirul az arcbőrünk azon szilágysági udemerájos lakájok miatt, akik a szatmárnémeti eremdéesz kongresszuson javasolták, hogy Tőkés Lászlót fosszák meg a tiszteletbeli elnökségtől.
Akkor nem sűjjedt el velük a föld, vajon most se, mikor az ET elnöke (a temesvári megemlékezés fővédnöke), az amerikai főkonzul (Obama elnök üzenetének tolmácsolója), a magyar főkonzul (Sólyom László üzenetének felolvasója), a Szolidarítás legendás elnöke, Orbán Viktor, Magyarország volt és jövendő elnöke ismerte el és magasztalta Tőkés László elévűlhetetlen érdemeit?!…
Szégyen rájuk és minden olyan magyarra, aki kétségbevonta-vonja Tőkés László történelmi szerepének világraszóló nagyságát!
2009. december 19., 00:30
Szerintem megerdemelte a regiekert is, ezt a kituntetest es meg adhatnak neki most vagy a kozeljovoben is mert megerdemli. O volt aki kiallt az igazsagert es szerintem O lessz ezutan is!!!! Gratula Tokes Laszlo volt Puspok Urnak!!! Szerintem , O meg a magyarsagot osszefogja!!! Ugylegyen!!!